A depressziós személy önmagát értéktelennek és sebezhetőnek tartja, negatívan gondolkodik a világról, hangulatát a pesszimizmus határozza meg. Gyakran társul energiátlanság, étvágytalanság, alvászavar, koncentrációzavar. A depressziós személy szívesebben van egyedül, mert nehezére esik az emberekkel kapcsolatot tartania. Mivel úgy hiszi, hogy mindez nem is fog megváltozni, ezért jövőjét reménytelennek látja. 

A depresszió kialakulásában szerepet játszanak egyrészt biológiai tényezők (az agyban bizonyos ingerületátvivő anyagok egyensúlyának felborulása), másrészt pszichés tényezők. Utóbbihoz a visszahúzódó lelki alkat, feldolgozatlan veszteségélmények, gyermekkori traumatikus események, önértékelési problémák, gyenge kapcsolatkialakító és fenntartó képesség, gyenge problémamegoldó képesség tartoznak. A depressziós ember probléma esetén kevesebb megoldást talál, és hajlamos az elkerülő viselkedésre (pl. a barátok, családtagok mellőzése), ami tovább fokozza a rossz hangulatot. Mindemellett azonban érzelmileg önállótlanok: az átlagosnál jobban vágynak a szeretetre, az elismerésre, azonban ezt nem tudják kiváltani a környezetükből – ezért is vonulnak vissza a magányba. 

A depresszió ellen léteznek ún. védőfaktorok, amik segíthetnek elkerülni a betegség kialakulását még akkor is, ha az illetőnek hajlama van rá. Ilyenek pl.
- a megfelelő társas támasz keresése, ahol az érzelmi elfogadottság élményét élheti meg a személy a családtagok, barátok részéről. Ez azonban csak kölcsönös kapcsolatokban működik, azaz akkor, ha az illető is képes másokat szeretni és másokra odafigyelni. 

- az értékrendben olyan célok, mint önmagunk elfogadása, a személyes növekedés, a társas kapcsolatok és a közösségi érzések fontossága, társadalmi elköteleződés, egészség. Vizsgálatok igazolják, hogy ezekkel együtt jár az élettel való elégedettség magasabb foka, több pozitív érzelem átélése, nagyobb mértékű önmegvalósítás és életerő, jobb közérzet, kisebb mértékű szorongás és depresszió (szemben gazdagság, hírnév, külső megjelenés céljaival, amelyek hajszolása hosszú távon nem okoz valódi örömöt). 

- az eredményes problémamegoldó készségek kialakítása: pl. a megoldhatatlannak tűnő problémák lebontása kisebb, jobban kezelhető részekre, és ezekkel csak egymás után foglalkozni. Ugyanilyen hasznos a pesszimista magyarázó stílus pozitívabbá formálása. A nehéz helyzetek valójában akkor válnak károssá, ha megoldhatatlannak, kontrollálhatatlannak minősítjük azokat, és tehetetlenül visszavonulunk a megoldásuktól. Ha végleg tehetetlennek érezzük magunkat, ne szégyelljünk másoktól segítséget kérni! 

- a rendszeres sportolás, fizikai aktivitás is bizonyítottan csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét. 

A problémamegoldó képességeket és a társas készségeket az életünk során sajátítjuk el szinte észrevétlenül. Sokat számítanak ebben a folyamatban azok a minták, amiket a családunkban tapasztalunk. Ha valakinek nem sikerült az élete során jó színvonalú problémamegoldó képességeket és a társas készségeket kialakítani, és felismeri ezt, akkor tudatos erőfeszítéssel és odafigyeléssel ezek a készségek elég jól fejleszthetők. Szakember (pszichoterapeuta) segítségével kell elsajátítani azt, hogy hogyan ismerjük fel a valódi problémákat, hogyan vegyük észre a helyzetben a cselekvési lehetőségeket, hogyan legyünk képesek a szükséges lépések és a lehetséges akadályok felmérésére, és végül, hogy hogyan tudjuk mérlegelni cselekvésünk lehetséges következményeit. Fontos továbbá az, hogy oda tudjunk figyelni másokra, mert akkor fognak mások is ránk figyelni.

Dr. Andrejkovics Mónika,
PhD, kllinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktus,
Pszichiátriai Tanszék