Az orvoshoz való fordulásig ható tényezők között fontos szerepet játszik a betegség észlelése, vagyis az, hogy az illető menyire veszi észre a testi, lelki, illetve viselkedési rendellenességeket és ezeket milyen súlyosnak minősíti. Kutatások rámutatnak, hogy a tünetek értékelése és minősítése társadalmi szabályozás alatt áll. Megragadható közösségi, kulturális-társadalmi normák határozzák meg, hogy mit tekintenek bizonyos társadalmi helyzetben az emberek tünetnek, kórosnak, betegségnek és ugyanilyen normák határozzák meg, hogy ezeket komolynak tartják-e, ill. felkeresik-e orvosukat. 

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kevésbé iskolázott társadalmi rétegben egyrészt kevesebb az egészséggel kapcsolatos ismeret, ami a tünetészlelést elősegíti, másrészt nagyobb a tünetekkel kapcsolatos tűrőképesség. Ez nem előnyös, ugyanis a betegek emiatt rendszerint súlyosabb állapotban kerülnek orvoshoz. A nemek között is különbségeket találunk, ugyanis a nők gyakrabban fordulnak orvoshoz, mint a férfiak. 

A bizalom nyújtása elengedhetetlen az orvosi munkában, olyan légkört kell a páciens részére biztosítani, melyben megnyílhat. Vizsgálatok kimutatják, hogy az orvos akkor sikeres az együttműködés biztosításában, eléri a beteg elégedettségét, ennek pedig főleg az információ nyújtása és a problémákra való reagálás a feltétele. 

Az orvoshoz forduló beteg szavakban jelentkező magatartása a különböző kulturális rétegekben, különböző nyelvi jelrendszerekben ölt testet. A köszönés, az orvos megszólítása, a tünetek felsorolása úgy, mint a jelen panaszok, illetve a korábbi időszakokra visszanyúló panaszok felsorolása azonban a beteg kommunikációjának csak egy szintje. A szóban kifejezett tartalomtól elválaszthatatlan az ezt követő mögöttes jelek halmaza, a beteg nem szóbeli formában jelentkező kifejezései (testbeszéd). 

Mindenekelőtt az orvos-beteg kapcsolatfelvételének fontos eleme a szemkontaktus. Az orvosra néző beteg tekintete is kifejezi a segítségkérést, amit az orvos szavak nélkül nyugtáz azzal, hogy visszaadja a tekintetet. További fontos csatorna a hangcsatorna. A hangminőség, a beszéd gyorsasága, ritmusa, a hangerő változásai érzelmi tartalmakat közvetítenek. A hangszín, a hanghordozás, a hadarás és a dadogás, a félelem, a nagy baj kifejezését jelzi. Az arckifejezés is sok üzenetet közvetít. 

Az orvos és a beteg között fennálló kapcsolat alakításában döntő az orvos kezdeményező szerepe. Ha az orvos lemarad a beteg által felkínált érzelmi viszonyulásban, a beteg ezt visszautasításnak fogja értelmezni és meg nem értettség, el nem fogadottság érzésével távozik a rendelőből. Fontos, hogy az orvos szívügye legyen betege megelégedettség érzése. 

Ezek a helyzetek nemcsak orvos-beteg viszonylatban érvényesek, hanem bármely más kétszemélyes kapcsolatban, ahol információátadás folyik (pl.: banki ügyintézésnél, boltban, otthon). Éljünk ezekkel a hatékony lehetőségekkel!

Osváthné Tizedes Erika
klinikai gyermek szakpszichológus
családterapeuta
Gyermekgyógyászati Intézet