2018. Október 22. Előd nevenapja  
 
Keresés az oldalon
Főoldal Betegtájékoztató anyagok
Intézmény bemutatása
Debreceni Kardiológiai Napok
Oktatás
Partnereink
Képgaléria
Kardio Magazin
Kardiovaszkuláris Kutató Központ
Szívünk napja
Klinikai Fiziológiai Tanszék

Akadálymentes verzió

Bejelentkezés
Felhasználói név
Jelszó

Legfrissebb..

Az MKT 2018. évi Tudományos Kongresszusa


Díszdoktori előadás

Prof. Ger J.M. Stienen (the Netherlands) Debreceni Egyetem díszdoktori székfoglaló előadása:
“Skeletal and cardiac muscle activity in health and disease: a target in motion”


Partnerek


 



Magyar Nemzeti Szívalapítvány



Tisztelt Látogatóink! 

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája (Klinika) az Auguszta főhercegnő fővédnöksége alatt 1914-ben átadott épületben (Auguszta Klinika) és az 1993-ban mellé épített szívsebészeti szárnyban működik. Maga a főépület 2008-ban Európai Uniós támogatás felhasználásával jelentősen megújult. Az eredetileg a tüdőbetegek ellátására épült szanatórium funkciója a több mint egy évszázad során számos alkalommal változott, a tüdőgyógyászat az I. sz. Klinikai Telepre került, az eredetileg önálló Kardiológiai és a Szívsebészeti Klinika 2007-ben történt egyesülésével alakult ki a jelenlegi struktúra.

A Klinika ellátási területe az Észak-Alföld és Észak-Magyarországként definiált régió, az ellátandó betegek száma a legmagasabb progresszivitási szinten meghaladja a 2 milliót. A szakmai profil a felnőtt kardiológia és felnőtt szívsebészet csak nem teljes spektrumát felöleli: a nem-invazív kardiológiát, az invazív, katéteres kardiológiai diagnosztikát és műtéteket a koronária, aritmia és szervi szív problémák kezelésére, a nyitott szívműtéteket és a minimál invazív szívsebészeti beavatkozásokat.

A kardiológia és a szívsebészet rohamos fejlődése újabb és újabb lehetőséget kínál a diagnosztikában és a terápiában. Célunk, hogy az új eljárásokat minél rövidebb időn belül meghonosítsuk, betegeink számára is elérhetővé tegyük.

Prof. Dr. Csanádi Zoltán
Intézetvezető



Kardio Magazin

<< előző oldal


  Mire jó a pszichoterápia?

A pszichoterápiát, lelki gyógyítást még mindig miszticizmus övezi, sok téves hiedelem, elképzelés, előítélet vagy elvárás kapcsolódik hozzá. Milyenek ezek? Pl. „Semmi problémám nem lenne, csak múlna el a fejfájásom!", „Nem kell nekem lelki masszázs, van nekem barátom, párom, családom, akivel mindent meg tudok beszélni.", „Én olyan nyugodt ember lennék, a másikban van a hiba, neki kellene itt ülni!"„Fáj a térdem, a mellkasom, front van, mi köze ehhez a léleknek, kivizsgálást kérek!","Minek nekem pszichoterápia, nem vagyok én bolond." „Én mindent meg tudnék oldani, de a társadalom, a körülmények ezt lehetetlenné teszik." Ugyanakkor a témával kapcsolatos érdeklődés is egyre erősebb napjainkban.


Mióta merül fel önmagunk befolyásolására, fejlesztésére való igényünk? A pszichoterápia kultúrtörténeti előzményének tekinthető, hogy az ókori, középkori „eleve elrendeltség" felfogásának talaján fel sem merült az emberekben saját sorsuk alakítása, problémáik befolyásolása. A zsidó hagyomány hőstörténeteiből az olvasható, hogy Isten, aki aktívan cselekszik. Minden, ami az emberekkel történt, különösen a jó dolgok, s bármi, aminek köze lehet a fejlődéshez és előrelépéshez – isteni beavatkozásnak köszönhető. Az emberi gondolatoknak, szándékoknak e helyütt semmi szerep nem jutott. Ez a felfogás a középkorban is makacsul tartotta magát. A hagyományos nyugati felfogás szerint az emberi természet valamiképpen rögzített, nem lehetséges változtatni rajta, senki nem lehet képes önerőből vagy mások segítségével megváltozni, fejlődni, vagy önmagát tökéletesíteni. Az áttérés erről a megváltoztathatatlansági alapállásról a megváltoztathatósági alapállásra Martin Seligman szerint friss fejlemény. A fejlődés eszméje ugyanakkor az amerikai életfelfogás központi része. Fontossága vetekszik a szabadságéval, amely nélkül az amerikai identitás elképzelhetetlen. Három repedés – a szabadság, a tudomány, a szabad akarat – megjelenésével végül megdőlt az emberi megváltoztathatatlanság dogmája.

Életmód torzulás

A civilizáció elindított egy fejlődési spirált, ami nagyon jótékony hatású, de később, egyre nagyobb térnyerésével egyre inkább az életmód torzulásaira helyeződik a hangsúly. A fogyasztói társadalom hatására átalakult teljesítménycentrikus, érdekelvű értékrend kialakulása elválasztja a test és lélek összhangját az egyénben, sőt nemcsak az összhang válik el, de szinte megszakad a kapcsolata az érzelmeivel, és annak megtapasztalása is megszakad, hogy a test és lélek EGY. A gazdasági válság hatására a Maslow- i „szükségletpiramis" legalsó szintjén is (fiziológiai szükségletek, biztonság) hiánytünetek jelentkeznek, mely igény kielégítésére a fordított energiát önmagunk ápolásától vesszük el. A kommunikációs forradalom ellenére a lélek értéke háttérbe került, a lét alapjainak erőfeszítése hatására a kapcsolatokat is érdekek hatják át. Szerencsére a többi szükséglet sem hagyja eltemetni magát, de megnyilvánulása társadalmilag kikezdhetetlen formákat keres: „testbe fordítom jelzéseimet". A tünetté lett jelzés tehermentesítő hatású vagy legalább egy kis szünetet engedélyez a küzdésben, másokban odafigyelést, indíthat el. „Nem kell nekem pszichoterápia, nem vagyok én bolond." jelentése ebből következően az is lehet: „Test vagyok, tünet vagyok, gépezet, érzelem nélkül."

Vissza az összhanghoz

A pszichoterápia visszavezető utat mutat az elhanyagolt összhanghoz, önmagunkkal való kapcsolathoz. De amit ott találunk esetenként riasztó lehet. Felfedezhetünk érzelmi konfliktusokat, merev vélekedéseket, magunk állította szabályokat, nem hasznos megküzdési megoldásokat, védekezéseket, sérülékenységünket, hiányos vagy ellentmondásos énképet, bizonytalan önértékelést. Ha pszichoterápiára vállalkozunk, fontos azt eldönteni és hinni benne, hogy lehet-e önerőből, vagy mások segítségével megváltozni? Mi változik, és mi nem változik? Mennyire befolyásolja az egyén viselkedését a közvetlen környezet, tágabb környezet, gyerekkor, réteg, társadalom, vagy személyiség? Mára általánosan elfogadottá vált, hogy az ember képes a változásra, és a fejlődésre. A hogyanra is van két irány: a változás elindítójának valaki másnak kell lennie, vagy a változás legfőbb letéteményese maga az egyén. A „biológiai pszichiátriai kutatások megerősítik, hogy az, akik vagyunk, génjeink által meghatározott, de legfeljebb személyiségünk fele genetikailag meghatározott. Személyiségünk másik fele abból ered, amit nap, mint nap csinálunk, és ami napról napra megtörténik velünk. A negatív érzelmeknek és a negatív személyiségvonásoknak erős biológiai korlátai vannak, de ha megváltoztatásukra vállalkozunk, transzcendentális én-részünk hívásával, megszemélyesítésével a változás hitét élesztjük fel a személyiségben, mely placebó és önszuggesztiós hatásként változást indukálhat a személyiségben" (M. Seligman, 2012).

Fejben dől el minden

A holisztikus szemlélet az embert egésznek tekinti, feltételezi a test, szellem, érzelem, szociális lény egységét. A gyógyító szakember nem csak a betegséget, a megbetegedett testet, hanem az egész ember egészségét kívánja helyreállítani, fenntartani. Az egészség jelentése is többrétű, mint állapot a szomatikus, a psziché, és szociális működések bizonyos minősége. Tehát az egészség az egyén valamennyi működéséből összegződő egyensúlyi állapot, mely időben változó átmeneteket képezhet a veszélyeztetett és a betegség állapotai felé. A pszichoterápia, mint gyógyító eszköz, nemcsak a pszichiátria része, hanem az egész orvostudományé. A holisztikus szemléletnek megfelelően általánosságban minden betegség tekinthető pszichoszomatikusnak, „fejben dől el minden". Ha csak az immunrendszerünkre gondolunk, az immunválaszt befolyásolják a tartós stresszorok, személyiségtényezők pl. perfekcionizmus, szigorú mércék és lelkiismeret, dependencia, agresszió elnyomása stb. és megküzdési mechanizmusok. Így vagy úgy, de mindig eljutunk arra a következtetésre, hogy a lélektani tényezők mellett nem lehet következmények nélkül „büntetlenül" elmenni. Megismernünk, ápolnunk szükséges lelki oldalunkat. Már csak az a kérdés, hogy önmagunk végezzük, vagy külső segítséggel, pszichoterápiával?

Segítő beszélgetés

A pszichoterápia alapja a segítő tendencia, mely során a kliens érdekében történő változás elérése a cél. Tapasztalatilag és tudományosan megalapozott, eszközeiben kidolgozott, kontrollált téri és időbeli keretek között zajló folyamat. Minden beavatkozás pszichológiai, interaktív, kommunikatív eszközökkel zajlik. A kapcsolat mindkét fél részéről önkéntes. Professzionális, személyes, bizalmas, minkét fél a személyiségével vesz részt a kapcsolatban. Egyenrangú és szimmetrikus kapcsolat, s bár van cél, de a nyílt rendszerben folyamata és eredménye csak korlátozottan bejósolható. A pszichoterápia a baráti beszélgetéstől különbözik a terapeuta érzelmi reakcióiban, viszonyulási sajátosságaiban. A terapeuta és páciens közötti terápiás kapcsolat a terápia „lelke" színtere, mint egy vetítő vászon, ahol a kliens kapcsolatainak jellegzetességei megjelenítődnek, amelyre visszajelzést tud adni a terapeuta. A legfontosabb, és minden pszichoterápiás módszerben közös hatótényezők a terapeuta részéről: az empátia, feltétel nélküli elfogadás, kongruencia. Ki ne szeretné az önmagában szunnyadó képességei kibontakoztatását, a lelki ütközetek elsimítását? Ki ne szeretne új képességekre szert tenni, illeszteni a biológiai és pszichológiai fejlődést, növekedést, működést, képessé válni a tapasztalatok tudatosítására, feldolgozására, társkapcsolatai pozitív értékelésére, önbecsülést erősítő kialakult értékrendre, határai elfogadására? A pszichoterápia minden olyan esetben javasolható, ahol a probléma, betegség pszichés szinten nyilvánul meg pl. felfogásban, beilleszkedési zavarban, érzelmi életben, (pl.: párkapcsolati konfliktusok, funkcionális zavarok, függőség), testi működés zavarai (pl.: szomatoform zavarok, szorongásos, kényszeres panaszok, pszichoszomatikus betegségek) esetén. Realitáskontroll hiányában is, krónikus betegek rehabilitációjában, haldoklók számára is a szomatikus kezelés kiegészítéseként.

Új belátás, úgy lelki egyensúly

Gyakori irreális elvárások a pszichoterápiával kapcsolatban, hogy gyors, fájdalommentes, legyen, varázsütésre hulljon az érintettre a javulás. Ezzel szemben a terápia kibillent a komfort-zónánkból, még ha betegségre épülő egyensúly volt is az, felkavar, átmeneti káosz érzését okozhatja, mely az újraszerveződő belátással új egyensúlyi állapotot teremt. A pszichoterápia intenzív hatással a pszichikum elvontabb szintjein, a személyiség szerkezeti összetevőin hajt végre változást pl. élményfeldolgozási módokat, motivációt, emberi viszonyulásokat önértékelést formál. A változtathatóság a személyiségben mindig elevenebb, mint a biológiai rendszerekben. A terapeuta nem a saját megoldásait javasolja, hanem hozzásegíti a klienst ahhoz, hogy maga találja meg a saját válaszait, megoldásait. A terápia egy folyamat, hatása később, akár a terápia vége után várható. A pszichoterápia nem alkalmas csak akut feszültségoldásra, ventillálásra, de a kliensnek is aktív, cselekvő szerepet kell vállalnia a lelki munkában. A kliens részéről az önfeltárás az egyik legegyértelműbben függ össze a terápia hatékonyságával. A pszichoterápiáknak különböző fajtái lehetnek irányzat, módszer, alapforma, időtartam stb. szerint. A terápiás hatékonyság érdekében fontos a problémához illeszkedő terápiás módszert választani.

Önfejlesztés, vagy szakember segítsége?

Önképünk erősítése érdekében úgy vélhetjük, hogy problémáinkkal egyedül megküzdeni erény, és erő, de ez a felfogás sokszor hárítás, nem szembenézés vele. Vannak olyan helyzetek, amikor a segítségre való szükség elismerése maga az erő. Egyes pszichoterápiás irányzat hangsúlyt fektet a gyógyító eszközök megtanítására és támogatja, hogy önszabályozó módszerévé válhassanak a kliens számára. A pszichoterápiás kapcsolatban a terapeuta és páciens, mint „utitársak" (I. Yalom) egy lehetséges elnevezés, mely eltörli a különbséget az ők (szenvedők) és a mi (a gyógyítók) között. Mind ugyanabban a csónakban evezünk, nincs az a terapeuta, aki a létezés tragédiáival szemben védett lenne. Akkor mi a csudát mondhat nekem egy másik utitárs? –kérdezhetnénk. Én is csak – kellő szerénységgel – azt mondhatom, amit Szókratész a tanítványainak, miután fontos tanítását átadva nekik:"Ismerd meg önmagad!" ők visszakérdeztek, hogy neki sikerült-e megismernie magát, azt válaszolta: „Nem, de megértettem valamit erről a nem tudásról".

Kulcsár Emese
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Pszichiátriai Klinika

 










Hírlevél
Amennyiben szeretne felíratkozni a hírlevelünkre, kérjük adja meg a következő adataidat:
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Hírlevél-csoport:
Kérem írja be a képen látható karaktereket!


  Adatbázis-elérések
Információs pult
vissza az oldal tetejére
Copyright információk - Minden jog fenntartva - DEOEC Kardiológiai Intézet - © Copyright - 2003-2008.